Tézisek:

• A magyar jobboldal nem azért utálta Kádár Jánost és az általa fémjelzett „kommunizmust” mert egy párti diktatúrát gyakorolt, hanem mert nem volt eléggé „nemzeti”.
• A magyar jobboldalnak a puha és kompromisszum-kész Kádárral szemben a függetlenséget és bezárkózó, önellátó nemzetállamot hirdető Ceausescu imponált.
• A jobboldal megveti a magyarországi lakosságot, mert nem vallásos és a nyugati fogyasztói társadalom az ideálja.
• A jobboldal célja egy vallásos, a nemzetállamot önfeláldozó módon szolgálni kész, a materialista nyugatot megvető többség létrehozása.
• A jobb oldal szemében magyarországi lakosság elfajzott; a globalizmus „kulturmocskának” a hatása alá került. Az alternatívát a mitikus Erdély kultuszban találta meg. Mivel a magyar-román együttműködést hirdető ezért a jobboldal által nemzetárulónak tekintett RMDSZ Erdélyben megszerezte a többséget, ezért Erdélyről a Székelyföldre tevődött át a jobboldal figyelme és immár kifejezetten a falun lakó, tehát a globalizmustól érintetlen, vallásossággal átitatott, idealizált székely lakosság lett a ki nem mondott követendő példa.
• Nem véletlen, hogy a Fidesz egyik legfontosabb kinyilatkoztatási ceremóniája a székelyföldi Tusnádfürdőn történik, és az sem véletlen, hogy egy most kreált székely zászlóval cserélik le az EU zászlóját a parlament homlokzatán.
• A jobboldal keleties jellege abban is megragadható, hogy folytatni kívánja az I. világháború alatt kialakult hadi gazdálkodáson alapuló állam hagyományát.
• A hadigazdaság a piaci jellegű gazdaság alternatívája: az állami központosítás, szubjektív módon történő újraelosztás jellemzi és a gazdasági racionalitást felfüggesztő „magasabb rendű” célok vezérlik.
• A nemzeti öncélúságot szent célként tételező hadigazdaság számára a külső ellenségen (ami nyilván lehet valóságos, de lehet mondvacsinált is) kívül bármilyen kisebbség (etnikai, életmódbeli) potenciális veszélyt jelenthet, amely gyengítheti a nemzet egységét.
• A folyamat logikusan vezet az illiberalizmushoz, nemzetközi elszigetelődéshez és a kerítések építéséhez.
• A hatalom számára azért éri meg háborúban, vagy mímelt szabadságharcban lenni, mert háborúban felesleges bajlódni a jogállamisággal, bármi elvehető az ellenségtől, az ellenzéktől, vagy a nem túl lelkes állampolgároktól és átadható a hatalom kollaboránsainak. A protekció, a korrupció és a lopás ily módon nemes tetté varázsolódik, hiszen erősíti a „mieinket” a pozicióharcban.
• A hadigazdaság és a hatékony állambiztonsági szervezetek együtt csodákra képesek: Ceausescu Romániájában az 1980-as években a lakosság szó nélkül tűrte, hogy annak érdekében, hogy az ország „visszanyerje a gazdasági függetlenségét” (minden adósságát visszafizesse az IMF-nek és Világbanknak) embertelen takarékoskodási állapotokat vezettek be.
• A rossz hír: ha felfestjük az ellenség képét a falra, akkor az ország tudatos elszegényítése sem okoz széleskörű elégedetlenséget. A jó hír az, hogy semmi sem tart örökké.